Amikor a hobbink a megélhetési forrásunkká válik, az egy óriási lehetőség a Sorstól, hiszen azt csinálni, azzal foglalkozni napi szinten, amit szeretünk, az egy nagyon nagy ajándék. Főleg akkor, ha ezért még pénzt is kapunk… 🙂
De mégis, valami mindig megváltozik, ha kötelezővé válik, gondoljunk csak a kötelező olvasmányokra. Nincs ez másképp ebben az esetben sem, de vallom, hogy ez rajtunk múlik, hogy ne érezzük a súlyát, hanem továbbra is élvezzük a kapott szabadságot.
A kézműves alkotások egyik legnagyobb jellemzője az egyediség mellett az, hogy szívvel-lélekkel készülnek. Ez pedig félő, hogy a kötelező résznél először csak el kezd halványulni, majd előbb-utóbb teljesen homályba vész. Ha viszont már felépítettünk egy márkát, ha már a nevünket adjuk valamihez, pont ez az, amit végképp nem engedhetünk meg magunknak.
De hogy tudjuk kiküszöbölni? Hogy tudjuk megoldani, hogy a “nincs kedvem semmit csinálni”-napokon tényleg ne csináljunk semmit? Hiszen, ha máshol dolgozunk, akkor is be kell mennünk, ha nincs kedvünk, bár az aznapi hatékonyságunkat inkább ne firtassuk.. De ott vagyunk, és még ha ímmel-ámmal, akkor is csinálunk valamit, hogy a semmit tevésünk ne legyen túl feltűnő. Márpedig ez az ímmel-ámmal az, amit a saját vállalkozásunkban nem engedhetünk meg magunknak. Hiszen, az ímmel-ámmal készült termék ki fog tűnni a többi közül, ráadásul tapasztalatból tudom, hogy minimum kétszer annyi ideig készül, mint a társai.
Pont ezért vannak azok a napok, amikor tényleg nem csinálok semmit, és nem azért, mert megengedhetem magamnak, hogy bármikor nyugodtan hátradőljek, hanem azért, hogy az elkészült rajzaim, festményeim mindig tükrözzék, hogy szívvel-lélekkel készültek, hogy egyik se tűnjön ki a többi közül, azért mert egy kicsit kopottabb a többinél, valamint azért is, hogy előbb-utóbb a minimális lelkiismeret furdalás nélkül dőlhessek hátra, akár napokra. Mert az alkotásmentes napokon, azért bőven van lelkiismeret furdalás… Ilyenkor úgy érzem, hogy cserben hagyom magamat, az álmaimat, és a céljaimat. Az elején, ekkor jött az a bizonyos ímmel-ámmal, és leültem valamit alkotni, majd amikor egy portré 2-3 órával több ideig tartott, vagy, amikor többször álltam fel az asztaltól ilyen-olyan indokkal, mint egy kisgyerek, aki nem akarja megírni a háziját, akkor jöttem rá, hogy ennek semmi értelme, sőt, sokkal jobb, ha mindent hagyok aznap, és teljesen mást csinálok. Így sikerült csitítani a háborgó lelkemet, hogy akkor is hasznos tagja vagyok a társadalomnak, csak éppen más területen. És a családom is sokkal hálásabb volt az aznapi 2-3 fogásos vacsoráért, és a tiszta lakásért…. 🙂
Viszont, ezeken a napokon is kell valamit villantani a “követőimnek”. Foglalkoznom kell a közösségi oldalakkal, meg kell mutatnom a világnak, hogy vagyok, nem vesztem el, de azt azért mégsem mondhatom, hogy eddig-eddig-eddig vagyok mindennel, és most egy kicsit hagyjatok békén. 🙂 De már ezt is megtanultam kiküszöbölni…. Mégpedig, azokat a napokat, amikor tényleg van kedvem festeni, rajzolni, alkotni, azokat “túltolom”, így van tartalékom a nehezebb napokra is. Bár azt még meg kell tanulni, hogy egy-egy alkotással várjak, és ne mutassam meg rögtön, de erről is szól az önállósodás… tanulunk önmagunktól. 🙂
Nem volt egyszerű azt sem bevezetni, hogy a leveleket ne csak olvassam, hanem válaszoljak is, ha nem tudok rögtön, akkor, ha lehet, azért 1 napnál több ne teljen el.
És azt is meg kellett tanulnom, hogy ebben az “üzletágban” vannak kiemelkedő időszakok, amikor a nincs lehetőségem az áhított, és sokszor már akár “megérdemelt is lehetne” szabadnapokra, mert a megrendeléseknek időre kell elkészülniük, de ezekre a napokon is megoldom, hogy ne sokalljak be, és számolom vissza a napokat, hiszen a közelgő ünnep ugyanúgy Nekem is ünnep lesz. 🙂 És talán nem árulok el nagy titkot, hogy nekem is, mint talán szinte mindannyiuknak, az egyik ilyen kiemelkedő időszak, a Karácsony előtti hetek. Cserébe, utána van egy kb. két-három hét szünetem, amikor csak a saját szórakoztatásomra alkotok, és akkor is csak akkor, ha van kedvem. Kivéve két napot, ami egy saját magamnak alkotott babona. Ez pedig a december 31 és a január 1. Ezen a két napon, ha csak egy skiccet, vázlatot, de mindenképpen készítek, ezzel köszönve meg az elmúlt évet, és köszöntve az újat. De ebben az időszakban szerencsére kisegítenek a publikus megrendelések, így van lehetőség a kapcsolattartásra művekkel, nem csak cikkekkel, bejegyzésekkel.
A hétköznapokra visszatérve, a saját tapasztalatomból mondom, hogy, ha már olyan szerencsések vagyunk, hogy a hobbink a munkánk, és egy kicsit összecsapnak a fejünk felett a hullámok, álljunk meg egy pillanatra, fújjuk ki magunkat, adjunk időt, hogy újra a helyére kerüljön minden, és csak akkor folytassuk. Sokkal kevesebbet veszítünk így, mintha a kezünk közül kiadott “rossz-kedvet-tükröző termékek” kikerülnek a követőink, vásárlóink elé.
“A tökéletességhez az ér a legközelebb, aki belátja a saját korlátait.” Johann Wolfgang von Goethe
A saját műhelyem egy kis részlete:
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: